Laṅkāvatāra Sūtra, 39

* 

"Ismét másként, ó Mahāmati, azok, akik a háromféle érv és azok összetevőinek megragadásában hisznek, azt fogják gondolni, hogy létezik valamilyen valóság, amely közvetlen nemes tudással ismerhető meg, és mentes a kettősségtől, valamint rendelkezik valamiféle saját természettel.

Ám ó Mahāmati, azoknál a jógiknál, akik elérték a Tathāgata szintjét, elfordultak az elméből, tudatból és megismerő tudatból, megszabadultak a megismerő és megismert kettősségétől, nem keletkeznek többé a „létezés” és „nemlétezés” elképzelései.

Ha mégis, Mahāmati, ezek a jógik – akik ilyen megvalósítással bírnak – elkezdenének ragaszkodni a „létezéshez” vagy „nemlétezéshez”, akkor ez már az önvaló, lélek, vagy egyéni személy megragadásához hasonló lenne, vagyis az énkép újrateremtése.

Az a tanítás viszont, ó Mahāmati, amely a létező természet, saját vagy általános jellemzők alapján különbözteti meg a jelenségeket – ez nem a Dharmatā-Buddhák tanítása, hanem csak az illuzórikus Buddhák megnyilvánulása, melyet azokhoz intéznek, akik gyermekded látásmódhoz ragaszkodnak. Ez nem vezet el az önmagában megvalósított nemes tudás, az igazi meditációs öröm és a dharma valódi természetének megtapasztalásához.

Ez olyan, Mahāmati, mint amikor víz alá merülve látjuk a fa árnyékát – sem árnyék, sem nem árnyék, mivel a fa alakja torzul. Így azok, akiket a külső nézetek maradványai hatnak át, az egység, másság, kettősség vagy ezek hiányának gondolataiban fognak mozogni, miközben nem ismerik fel, hogy minden csak saját tudatukban feltűnő jelenség.

Ez olyan, mint a tükörben megjelenő képek – ezek a képek nem képek, de nem is nem-képek: pusztán a tükör és a kép közötti feltételek és elképzelések játékai. A gyermeki elmével bírók azonban ezeket valódi tárgyaknak látják.

Ugyanígy, Mahāmati, a saját tudatban tükröződő képek jelennek meg számukra egységként, másságként vagy ezek keverékeiként.

Ez olyan, mint a visszhang, amely akkor hallatszik, ha valaki egy völgyben beszél. A visszhang nem hang és nem is nem-hang – attól függ, hogyan halljuk. Ugyanígy, az „igen–nem”, „egy–sok” stb. nézetek is csupán saját tudatbeli hajlamok által született képzetek.

Olyan ez, mint amikor a sivatag forró földjén, a napsütésben víz tükröződését délibábként látjuk – ezek a képek sem létezők, sem nem létezők, és nem ragadhatók meg.

Így van ez, Mahāmati, azoknál a gyermekded lényeknél, akik a kezdetnélküli világi megkötöttségek által beszennyezettek, és elméjük hamis tudása mindenféle keletkezés, fennállás, elmúlás, egység, másság, igen és nem nézeteiben hánykolódik – mint a délibáb hullámai.

Ez olyan, mint a bábként mozgó bábfigurák egy mechanikus szerkezetben: nincsenek tudattal, de a démonok ügyeskedése által úgy tűnik, mintha mozognának. A gyermekek pedig elhiszik, hogy ezek a bábok valóban járnak-kelnek.

Ugyanígy, Mahāmati, az egyszerű hétköznapi emberek, akik rossz nézetek rabjai, ragaszkodnak az egység és különbség hamis tanaihoz. Ez azonban pusztán kivetítés – nem valódi.

Ezért, Mahāmati, minden keletkezés, fennállás, elmúlás, egység, különbség és ezek kettőssége vagy hiánya kapcsán nem szabad elmerülni az elkülönítő gondolkodásban. Ehelyett olyan tudásra kell szert tenni, amely közvetlenül és szabadon ismeri meg a valóságot – mindenféle fogalmi megkülönböztetés nélkül."

*

Szív szútra (Új fordítás - 2025)

*

Kedves Olvasók és érdeklődők!

Ezúton osztom meg mindenkivel a Szív szútra fordításomat.

A szöveg a forrásmegjelöléssel szabadon felhasználható. Minden egyéb jog fenntartva.

A fordítás alapjául a következő szanszkrit és a kínai szövegek szolgáltak forrásként: 

Hōryūji Palm-leaf Manuscript. (Ja) – Xīnjīng | Prajñāpāramitāhṛdaya (wordpress.com)

NTI Reader és NTI Reader

A fordításomhoz készül a kommentár is.

Olvassa mindenki szeretettel!

Antal Péter

Kérdés, észrevétel esetén vagy a fordítás felhasználása kapcsán kérem írjon nekem bizalommal!

antalpeter001@gmail.com

__________________________

Invokáció:

„Továbbá, Subhūti, a bodhiszattva, a mahāsattva, a prajñāpāramitā-ban járva, az elme minden fogalmi jelenségtől való mentességével fejleszti a tudását. Ő ezt a megismerést fejleszti, de nem látja azt. Nem látja még a saját elméjét sem. Egészen addig, amíg az összes Buddha-dharmát sem látja."

(Pañcaviṃśatisāhasrikā Prajāpāramitā VII PSP_6-8:17)

__________________________________

*

A meghatározhatatlan legmagasabb rendű közvetlen önmegismerés szent tudománya 

परज्ञापारमिताहृदय 

(Prajñāpāramitāhṛdaya)

*

A nemes Avalokiteśvara, a bodhisattva, amint a mély, tiszta ismeret mindent áthágó gyakorlatában haladt, világosan megfigyelte az ötrétű léthalmazokat, és meglátta az önmagától-való-ürességet– ezzel megszabadult minden szenvedéstől. 

Itt, Śāriputra, a forma: Üresség, az Üresség: forma. 

A látvány nem különböztethető meg az Ürességtől: az Üresség nem választható szét a látványtól. 

A megjelenési forma valóban Üresség; az Üresség valóban megjelenési forma. 

Ugyanígy az érzékelés, a felfogás, késztetés és a tudatosság is. 

Ezen a világon, Śāriputra, minden tudattartam az Üresség megnyilvánulása; 

nem keletkezők – nem pusztulók; 

nem szennyezettek – nem tiszták; 

nem növekvők – nem csökkenők. 

A valóság Ürességtermészete: sem az elmúlt, sem az eljövő, sem a jelen. † 

Most, Śāriputra, ebben a kiüresítettségben nincs forma, nincs érzék, felfogás, késztetés és tudatosság. 

Nincs szem, fül, orr, nyelv, test és elme. 

Nincs látvány, hang, illat, íz, nincs tapintás, és nincs gondolat. 

Nincs a szemnek tartománya, eljutva egészen addig, hogy nincs az elmetudatosságnak tartománya. 

Nincs tudatlanság, és nincs kioltása a tudatlanságnak, és így nincs öregedés-és-halál, és nincs az öregedés-és-halál megszüntetése sem. 

Nincs szenvedés, eredet, megszüntetés, út. Nincs tudás, és nincs beérkezés. 

A nem-megragadás révén, a bodhisattva a tökéletes transzcendens tudásra támaszkodva a tudat akadálytalan állapotában időzik. 

Mivel nincsenek tudati elfedettségek, félelem nélküli: meghaladta a valósággal ellentétes téveszméket, illúziót: ezt elérve beteljesítette a Végső Nirvāṇa-t. 

Az idő három síkján létező minden Buddha a transzcendens közvetlen megismerést követően érte el a Felülmúlhatatlanul Teljesen Tökéletes Felébredettséget. 

Ezért tudni kell, hogy a véghezvivő intuitív megismerés egy nagy mantra; a nagy tudomány mantrája; a felülmúlhatatlan mantra; páratlan mantra; amely minden szenvedést megszűntet; amely való igaz - nem hamis. 

Ezért az eredendő megismerés beteljesültségének mantráját így prédikáld: 

gate gate pāragate pārasaṃgate bodhi svāhā ††

____________________ 

 †  [Kumārajīva 鳩摩羅什 IV. sz-i fordításában szereplő kulcsfontosságú sor. ~ T 08 250; 0847c15: 是空法，非過去、非未來、非現在] 

†† [Woncheuk 원측 VII. sz-i kommentárja alapján: Átkelni, átkelni, túljutni, eljutni a végsőkig, az esszenciáig, gyorsan!]

 Fordította: Antal Péter Szív Szútra - Tanulmányok a Szív Szútráról

A prajñāpāramitā kifejezés fordítása

 *

A prajñāpāramitā kifejezés fordítása - Tanulmányok a Szív Szútráról (blog.hu)

*

'Subhūti kérdez:

Mi a természetük, Bhagavān, ezeknek a Bodhisattvá-knak, a nagy lényeknek, akik ezt a mély Prajñāpāramitā-t megértik?

A Buddha válaszol:

Az elhagyás szokásával vezéreltek, egyedülálló és elszigetelt természetűek lesznek,Subhūti,

azok a Bodhisattvá-k, a nagy lények, akik ezt a mély Prajñāpāramitā-t megértik.'

Aṣṭasāhasrikā Prajñāpāramitā / ASP_15: devaparivartaḥ pañcadaśaḥ / Vaidya 149

 *

„A prajñā nem tud semmit, és nem lát semmit.” 

般若無知論第三 [T1858 0153a24]

 *

 „Továbbá, Subhúti, a bodhiszattva-mahászattva, miközben a prajñāpāramitā-ban jár, olyan tudattal fejleszti a bölcsességet, amely mentes minden jellegtől. Miközben ezt a Tudást fejleszti, nem látja azt, nem látja saját tudatát, egészen addig, hogy semmilyen buddha-dharmát sem lát.” 

Pañcaviṃśatisāhasrikā Prajñāpāramitā VI-VIII PSP_6-8:17

 

I. 

Miért nem "bölcsességnek" fordítom a prajñā-t?

Tudom, hogy a prajñā-nak a magyar buddhizmusban szinte kizárólagosan elterjedt fordítási variánsa a „bölcsesség”, amit aztán cizellálva magyaráznak a jegyzetekben. Régóta azt gondolom, hogy nem a bölcsesség a helyes fordítása a szónak, és nem csak azért, mert egyszerűen nem lehet a „bölcsesség” kifejezéssel mint fordítással adekvátan azonosulni, hanem azért is, mert a szútra szövege nagyon tudatosan megválasztott, pontos jelentéssel bíró terminusokat használ, tehát ezt a szót is nagyon precízen kell definiálni. Még azon az áron is, hogy ez szembemegy a kialakult szokásokkal. Másfelől: maga a szöveg is egy konkrét meditációs eljárásra utal, ami a satipaṭṭhāna-val (~a tudatosság megalapozása) kezdődik, és egy teljesen másfajta meditációba illetve tudatállapotba vezet, mint a kiindulási pontja (ez az un. asaṃprajñāta samadhi kb. "nem felismerő-, megragadás-mentes révület").

A tudat mindig valamire vonatkozó tudat, és minden tudat része a világnak. Egyetlen tudat kivétel ez alól: ez a viññāṇa anidassana, ami a „felszín nélküli tudatosság” vagy „tulajdonság nélküli tudatosság”. A prajñā szerintem ennek az állapotnak a primordiális megjelenési formája: már nem az a tudat, ami a meditációt végzi, hanem az a tiszta és végtelen tudatosság, ami a meditáció végcélja.

A szanszkrit prajñā प्रज्ञा kifejezés nagyon mély jelentésű. Két részből áll. A pra- és a -jñā alkotják. A Monier-Williams szanszkrit szótár szerint a pra- az előre, tovább, túlzottan, nagyon, sokat, töltés, kitöltés, teljesítés jelentésű, és a görög πρό és a latin pro-hoz hasonló előtag. A nyelvészeknél a gati, ā-rambha, ut-karṣa, sarvato-bhāva, prāthamya, khyāti, ut-patti, vy-avahāra értelmében használható. Ezek: kezdés, kezdet, kiváló, magas, felettes, elsődleges, tudás, felfogás, keletkezés, teremtés, eredet.

A jñā az ismerni, tudást birtokolni, megismerni, észlelni, felfogni, tapasztal, felismer, megállapít, vizsgál, sajátjának felismerni, tudva, ismerve jelentésű.

Így tehát: a prajñā olyan belső alanyi tapasztalat, észlelet vagy ismeret, ami elsődleges forrású, és a kezdeti, ősi, eredeti tudati létállapotra vonatkozik. Kifejezhetetlen és ismeretlen módon jön létre. Úgy, hogy semmi nem határozza meg. Mélyen személyes, immanens, miközben transzperszonális és transzcendens. Ez az intuíció, a tükröződés, a tisztánlátás és a tárgy-nélküli, tiszta tudati felfogás, a természetes intelligencia, de a mentális attitűd, beállítódás is, mint ami az eszköz/tárgy nélküli tapasztalat realizálása után fennmarad, mint meghatározhatatlan nézőpont. 

A prajñā üres: nem ismer semmit és mindent megismer, mert maga a megismerés. Nem tudva tud. A differenciálatlan, ősi, elsődleges belső öntapasztalat. A legmagasabb rendű tudat: minden (ön)ismeret belső forrása. Nem a külsőre, hanem a belsőre utal: itt még nincs alany-tárgy; miközben benne van mindenben, kívül is áll a dolgokon. Nem "alanytudat", hanem a jelenlévő Alany kettősség-nélküli tudata-tudása-tapasztalata. Ez a turiya, a Tanú, a Látó és a mélyalvás képzetek nélküli állapota. Messze magasabb és mélyebb, mint a „bölcsesség”. ez az a megismerő tapasztalat, amely kizárólag az Alany „minden mástól mentes” tapasztalatáé: ez a kauzális, a szenvedésnek alávetett, múlandó, összetett, szenvedésteli és én-nélküli, pszicho-fizikai testben megnyilvánuló személy midentől elkülönült állapota: az a a tudatosság, amely a satipaṭṭhāna meditációt "szemléli".

 

II.

 

A prajñāpāramitā 般若波羅蜜多 / परज्ञापारमिताहृदय a mahajána buddhizmus egyik kulcsfogalma.

A Szív szútrában hatszor fordul elő a prajñāpāramitā szóösszetétel: egyszer a címben, ötször a szövegben. A címben és a szövegben háromszor nominativus-, kétszer locativus esetben szerepel.

Bizonyos etimológiák, amiknek egyébként van létjogosultságuk, a pāramitā kifejezést „túlpartra-juttatónak; ami átvisz a túlsó partra” értelműnek tekintik, és így is fordítják. A mahajána buddhizmusnak a szamszára és nirvána egybeeséséről szóló tanításai fényében nehezen látható, hogy miféle elérendő „túlsó partról” lehetne beszélni, de maga a szútra szövege is leírja, hogy „nincs beérkezés”. Mivel a szútra szó szerint egy metafizikai (~ létesülteken túli) tapasztalatot ír le, a pāramitā inkább úgy fordítom, hogy: meghatározhatatlan, transzcendens, tökéletes, érzékeken túli, vagy: mindent meghaladó. Ezek mellett - nem meglepő módon - jelenti a "legalapvetőbb"-et is, ami sok mindent megmagyaráz.

A szútra kínai verzióiban a xīn 心 karakter kétféle értelemben szerepel: „szív” és „tudat” (innen a Szív szútra elnevezés is. A xīn 心 karakter pontos jelentésére egy másik posztban majd visszatérek). Ha abból indulok ki, hogy a szútrában van ez a szó, aminek fontos a két különböző jelentésének megjelenítése, akkor annak is van jól alátámasztható oka, hogy ehhez hasonlóan a többször előforduló prajñāpāramitā kifejezést is többféle módon fordítsam (mint a rūpa [sé 色] és a pṛthak [yí 異] szavakat is, amiről egy későbbi posztban fogok írni). Minek kötelezzem el magam és szorítsam a szavak adta korlátok közé egyféle fordítás és jelentésvariáns mellett, amikor lehetetlen egyetlen definícióba szorítani a szót, és öt lehetőség is van arra, hogy megjelenjenek az alternatívák (jóformán ez az öt lefedi az összes értelmes interpretációt)?

 Ebből adódóan a következőképpen fordítottam a prajñāpāramitā terminust:

 

• meghatározhatatlan legmagasabb rendű közvetlen önmegismerés (a címben szereplő fordítás)
• tökéletesen véghezvitt felismerés 
• érzékelésen túli tapasztalat
• tiszta transzcendens megismerés
• megismerés véghezvitele
• legalapvetőbbhöz-juttató ismeret

 

Ezek a fordítási variációk nem csak az eredeti szanszkrit kifejezés etimológiájával és nyelvtanával van összhangban, hanem a szútrában leírt meditációs tapasztalattal és azzal a folyamattal, amiről a szöveg szól.

*

  

____________________________________________________________________

Primer szövegreferenciák: 

Taishō shinshū daizōkyō 大正新脩大藏經

T0251. 0848c07 - 0848c22  [T0250. 0847c15]

 [T1509_36 0327c11-c28]

 [T0251. 0848b22]

[Sumidera Shingyō 隅寺心経 (710-794)/ Princeton University, No.2012-99]

[T0256. 08.851a1-852.a23]

...nem könnyebb...

*

>Semmivel sem könnyebb azt megmondani, hogy mi a létező, 

mint azt, hogy mi a nem-létező.<

Platón: A szofista (246a)

*

Platón: Az állam (479 a-c)

*

SZÓKRATÉSZ: Ha így áll a helyzet, szóljon és feleljen nekünk az a derék ember, aki nem ismeri el, hogy létezik a szép maga és a szépségnek örök változatlan ideája, hanem azt hiszi, sokféle szép van - a látványszerető, aki nem szereti, ha valaki a szépet, az igazságost és a többit egynek tekinti. Ezt mondjuk majd neki: kiváló barátom, találsz-e e sokféle szép között valamit, ami egyszersmind ne tetszenék csúfnak, igazságost, ami ne tetszenék igazságtalannak, szentet, ami ne tűnnék szentségtelennek?

GLAUKÓN: Nem találok, hanem szükségképpen, ami szép, az egyszersmind csúfnak is tetszik, és így van mindennel, amit kérdeztél.

SZÓKRATÉSZ: És a dupla? Kevésbé tetszik félnek, mint duplának?

GLAUKÓN: Nem.

SZÓKRATÉSZ: És a nagy, kicsi, könnyű, nehéz inkább hívható annak, aminek mondjuk vagy az ellenkezőjének?

GLAUKÓN: Nem, hisz mindig van mindegyikben az ellenkezőből is.

SZÓKRATÉSZ: És vajon a sokféle létező mindegyike inkább az-e, aminek állítják, vagy az ellenkezője?

GLAUKÓN: Hasonló ez a lakomák kétértelmű élceihez, vagy a gyermekrejtvényhez a heréltről, aki megdobta a denevért - amikor az a kérdés, hogy mivel és mire dobott; ezek is ilyen kétértelműek, úgyhogy azt sem mondhatjuk, hogy vannak, azt sem, hogy nincsenek, sőt azt sem erősítgethetjük, hogy mindkét állítás, vagy éppen egyik sem illik reájuk.

SZÓKRATÉSZ: Mit kezdesz velük, hova tennéd jobb helyre őket, mint a lét és a nemlét közé? 

*